Tájékoztatás az ügyfélfogadás rendjéről

2020.05.21. 14:01
Tájékoztatom a Tisztelt lakosságot, hogy a Gárdonyi Polgármesteri Hivatalban 2020. május 25. napjától a személyes ügyfélfogadás ismét a régi rendben működik.Felhívjuk Tisztelt Ügyfeleink figyelmét, hogy a Városháza épületébe csak szájmaszkban léphetnek be, és itt tartózkodásuk során be kell tartaniuk a távolságtartás szabályait.

Megértésüket köszönjük!

Tájékoztatás az óvodák és bölcsődék újranyitásáról

2020.05.21. 13:44
Tájékoztatom a Tisztelt Szülőket, hogy a 215/2020. (V. 20.) Korm. rendeletben foglaltak alapján a város területén levő óvodák és bölcsődék 2020. május 25. napjától a veszélyhelyzet előtti szokásos rendben működnek.

Az intézmények az óvodai, illetve a bölcsődei nevelésben való részvétel jogszabályi feltételei szerint fogadják a gyermekeket.

 

Tájékoztatás az ellenőrzött bejelentésről

2020.05.15. 09:45
Tájékoztatom Tisztelt Ügyfeleinket, hogy megjelent a veszélyhelyzet alatti engedélykötelezettségekről, valamint az ellenőrzött bejelentésről szóló 191/2020. (V. 8.) Kormányrendelet (továbbiakban: Rendelet).
A Kormányrendelet 2020. május 18-án lép hatályba és a települési önkormányzat jegyzőjére is kiterjed a hatálya, azokban az ügyekben, ahol a jegyző államigazgatási hatáskörben jár el.
A szabályozás célja, hogy a kérelmezett tevékenység bejelentéssel is végezhető legyen, az engedély alapján gyakorolható tevékenységek ún. ellenőrzött bejelentés alapján legyenek gyakorolhatók.

Vágányzári információ

2020.05.07. 11:36
A MÁV Zrt. értesíti tisztelt utasait, hogy 2020. május 27-én Budapest-Kelenföld – Székesfehérvár állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 30a Budapest – Székesfehérvár vasútvonalon a 4570 és a 4519 sz. vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Gárdony – Székesfehérvár állomások között vonatpótló autóbuszok közlekednek.
 

Tájékoztató a Polgármesteri Hivatal ügyintézési rendjéről

2020.05.06. 14:41

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Polgármesteri Hivatalban a veszélyhelyzet időtartama alatt is zavartalanul folyik az ügyintézés, a munkatársak telefonon, e-mailben elérhetőek. A személyes ügyfélfogadás – ellenkező rendelkezésig – továbbra is szünetel. Az ügyfelek kizárólag az ügyintéző engedélye alapján, előzetes telefonos egyeztetés után léphetnek be az épületbe, ez alatt maszkot kell viselniük.  

Tájékoztatás a koronavírusra vonatkozó reprezentatív felmérésről

2020.05.06. 09:48
Az új koronavírus-járvány, amely rövid idő alatt világméretűvé vált, alapvetően változtatta meg mindannyiunk életét. Hazánk négy, orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálatot indított a 14 éves és annál idősebb lakosok körében május 1. és 14. között.  

Tájékoztató a gyermekek napközbeni felügyeletével kapcsolatban

2020.04.30. 09:06
Gárdony Város Polgármestere 2/2020. (III. 17.) számú határozatával döntött a város területén levő óvodák és bölcsőde működésének ideiglenes szüneteltetéséről. Az intézmények zárva tartásának időtartamára a bölcsődés, óvodás korú gyermekeknek különösen indokolt esetben történő elhelyezését biztosító intézményként a Gárdonyi Óvoda Agárd, Óvoda u. 25. szám alatti székhelye lett kijelölve. 

Érettségizők figyelmébe: jelentős változások az autóbusz-közlekedésben

2020.04.30. 09:01

A 2020. május 4-től érettségire utazó diákoknak fontos tudniuk: az iskolák március 16-i bezárása és a tantermen kívüli digitális munkarend bevezetése óta eltelt időszakban számos változás lépett életbe a Volánbusz járatainak közlekedésével kapcsolatban.

 

tájékoztatás a piacok nyitvatartási és látogatási rendjének szabályozásáról

2020.04.27. 14:13
Tájékoztatjuk a Tisztlet Lakosságot, hogy a piacokat 65 év feletti személyek nyitvatartási napokon 7:00 – 9:00 óráig terjedő időtartamban, 65 év alatti személyek vasárnap 9:00 – 13:00 óráig terjedő időtartamban, egyéb nyitvatartási napokon 9:00 – 14:00 óráig terjedő időtartamban látogathatják.
 
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete hatáskörében eljáró Polgármesterének a piacok nyitvatartási és látogatási rendjének szabályozásáról szóló rendelete az alábbi linkre kattintva elérhető:

Tájékoztatás a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezéséhez való csatlakozásról

2020.04.24. 09:29
A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 46. § (4) bekezdése alapján a 40/2020. (III. 11.) Kormányrendelettel kihirdetett veszélyhelyzetre tekintettel a veszélyhelyzet idejére biztosított polgármesteri jogkörömben eljárva Gárdony Város Önkormányzat Polgármestere 12/2020. (IV. 06.) határozatával a Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének támogatásáról döntött, az alábbiak szerint: 

Értesítés közterületen történő növényvédelmi munkákról

2020.04.23. 10:52

Értesítjük a Tisztelt lakosságot, hogy a gesztenyefák permetezésére az alábbiak szerint kerül sor:

Munkavégzés időtartama: 2020.04.22. -  2020. 05.10.    

Felhasználásra kerülő szer:

Veszélyhelyzet: itt vannak az adózási könnyítések helyi önkormányzatokat érintő részletei

2020.04.22. 10:19
A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet helyi önkormányzatokat érintő részletei az alábbi linkre kattintva elérhetőek.
 
 

Felhívás 2020. 04. 10.

2020.04.10. 12:32
 

Háziorvosi rendelés felfüggesztése Dinnyésen

2020.04.03. 07:58

Tisztelt Betegeink!

Értesítjük Önöket, hogy a COVID-19 vírusfertőzés veszélyének ideje alatt az ÁNTSZ mind a háziorvosi, mind a gyermekorvosi rendelést Dinnyésen felfüggesztette.

A rendelések mindkét esetben Agárdon, a szokott időben meg lesznek tartva.

Telefonos elérhetőségeinket továbbra is fenntartjuk.

Tájékoztatás óvodai beiratkozásról

2020.04.01. 13:35

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. 

A 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján javasoljuk, hogy a szülők az óvodákkal egyeztetve a következőképpen járjanak el:

 
Fel