• Gárdony

Wagner Csaba újabb nemzetközi sikere

2017.02.22. 08:42
Egy huszonöt éves agárdi fiatalember 2011-ben gondolt egyet és családi támogatással kiment Hollywoodba szerencsét próbálni. Tarsolyában volt egy olyan tudás, amire itthon nemigen volt kereslet, de az amerikai film és számítógépes játékipar hamar felfigyelt a magyar ifjú tehetségére. Olyannyira, hogy Wagner Csaba sound designerként – hanghatás-tervezőként – a kiérkezése utáni évben társaival máris elnyerte a szakma legrangosabb elismerését a Golden Reel díjat. Egy évvel később újra díjazott lett, majd 2016-ban ismét. Idén pedig már két munkája is kiérdemelte az elismerés

 
A Goden Reel Awards – Arany Tekercs díjak – átadását minden évben a legnagyobb filmes seregszeme, az Oscar partija előtti héten tartják. Wagner Csaba az elmúlt években több nagyfilmben is közreműködött, de mostanra főbb szakmai területe a játékok, filmbemutatók, reklámok, valamint a Virtual Reality (virtuális valóság) filmek lettek. Mozifilmen legutóbb tavalyelőtt a Terminator Genisysben dolgozott.
 
A most 31 éves fiatal szakember idén három jelölést is kapott – közülük egyet önállóan ő maga – ezek közül kettőben, a számítógépes epizódok Best Sound & Music Editing: Game Cinematics (legjobb hang és zeneszerkesztés: játék kisfilmje) kategóriájában a Gears of War 4 című játék, míg a Best Sound & Music Editing: Computer Episodic Entertainment (Webisode), vagyis a lefgjobb hang és zeneszerkesztés: számítógépes szórakoztatás epizód kategóriában a Joyride című autós kisfilmek hangeffektjeiért érdemelte ki a magas elismerést.    Wagner Csaba ezekkel már ötszörös Golden Reel díjas lett.
forrás: http://v-to.info/
Fel