Gárdonyi Építész és Mérnökkör
2015.06.04. 14:25
Civil szervezetünk 2011. őszén alakult, eredetileg azzal a céllal, hogy elősegítsük tanácsainkkal és szaktudásunkkal azt, hogy a városunkban történő, környezetet erősen befolyásoló változások - építések, átalakítások, bontások, koncepciók stb., az itt élőknek és az ide látogatóknak tetsző látványt, megfelelő használhatóságot és főleg összhangot mutassanak, annak elkészítése után. Szolgálatainkat felajánlottuk városunk Önkormányzatának is, a kapcsolatunk azóta is jónak mondható és elfogadott.

Térzenével és halászlé-kóstolóval egybekötött, az egykor élt gárdonyi halászokra emlékező programra hívunk mindenkit szeretettel, 2015. június 6-án 11 órára, Gárdonyba, a római katolikus templom előtti térre, A halászó kisfiú c. szoborhoz. 11 órakor térzenét hallgathatunk a Rázene Fúvósznekar tolmácsolásában, majd halászlé-kóstolót tartunk. Ünnepi beszédet mond Tóth István polgármester.
Gárdony Város Önkormányzata tisztelettel meghívja a Önt 2015. június 4-én, 17 órakor tartandó Nemzeti Összetartozás Napi megemlékezésre. Helyszín: Agárd, Országzászló. Beszédet mond: Tóth István polgármester
Gárdony Város és Térsége Turisztikai Egyesület pályázati felhívása turisztikai desztinációs menedzseri állásra.
Gárdony Város Önkormányzata tisztelettel meghívja Önt 2015. május 31. 11.00 órára a Chernel István szoboravató ünnepségre, melyet Agárdon, a szabadparton, a csónak-kikötőnél tartunk. Avató beszédet mond Semjén Zsolt, miniszterelnök-helyettes. Faragó Sándor: Lélekkel teljesített hivatás, A vadászat nemes élvezete, válogatás Chernel István vadászati írásaiból és vadásznaplóiból (szerk.: Majthényi László). c. köteteket bemutatja L. Simon László miniszter-helyettes, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.
A Gárdonyi Polgármesteri Hivatal jegyzője pályázatot hirdet építésügyi ügyintéző munkakör betöltésére. A munkakör határozatlan időtartamra szól, hat hónap próbaidő kikötésével.
A DRV tájékoztatja a lakosságot, hogy Gárdony, Agárd és Dinnyés területén 2015. május 20-án és 21-én (szerda-csütörtök) ivóvíz távvezeték mosatási munkák miatt vízminőségi probléma várható. Az ivóvíz távvezeték hálózatmosatási munkái miatt Agárd, Gárdony, Dinnyés, Velence településeken nyomáscsökkenés, esetlegesen zavarosodás várható!
A rehabilitációs központ építésén dolgoznak a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi telephelyén. Az épület falainak nagy része már áll, a második ütem munkálatai a terveknek megfelelően haladnak. A „Komplex rehabilitáció Gárdonyban” című projekt szeptemberi átadását követően fejlesztésre szoruló gyermekek és felnőttek vehetik birtokba a létesítményt, ahol minden feltétel adott lesz a kezelésükre, rehabilitációjukra.
A Gárdonyi Polgármesteri Hivatala (2483 Gárdony, Szabadság út 20-22.) a Közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. tv. alapján pályázatot ír ki közterület-felügyelői álláshely betöltésére.
Az E-ON áramszolgáltató értesítése alapján tájékoztatom a lakosságot, hogy 2015. május 06-án 8 órától 16 óráig Gárdony település részen az alábbi utcákban áramszünet lesz.
MÁV-START Zrt. tájékoztatja a lakosságot, hogy 2015. május 11-től 2015. június 13-ig Székesfehérvár állomás átépítési munkálata miatt a Budapest – Székesfehérvár vasútvonalon a mellékletben szereplő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. A módosított menetrendet a csatolt hirdetmény tartalmazza.