• Gárdony

Javában zajlik a rehabilitációs központ építése

2015.05.18. 13:12
 A rehabilitációs központ építésén dolgoznak a Velencei-tavi Vízi Sportiskola agárdi telephelyén. Az épület falainak nagy része már áll, a második ütem munkálatai a terveknek megfelelően haladnak. A „Komplex rehabilitáció Gárdonyban” című projekt szeptemberi átadását követően fejlesztésre szoruló gyermekek és felnőttek vehetik birtokba a létesítményt, ahol minden feltétel adott lesz a kezelésükre, rehabilitációjukra.

A projekt részeként már elkészült a teljesen akadálymentesített tornaterem és a konditerem, míg a szálló és a korai fejlesztő épület esetében a fürdőszobák és vizesblokkok burkolását és a szerelvényezést végzik a szakemberek. A projekt lezárultával a szálló épületét a központba érkező, fejlesztésre, rehabilitációra szoruló gyermekeken és felnőtteken túl azok családtagjai is igénybe vehetik, de lehetőség lesz kerekesszékes, mozgássérült csoportok egyidejű vendégeskedésére is. A komplexumban a szolgáltatások igénybe vevőinek étkeztetésére is kiemelt figyelmet fordítanak majd, a létesítményben így helyet kap egy modern konyha, egy étterem és egy tárgyaló is, melyek felszerelése folyamatban van.

A komplexumban – az egyedülálló környezeti adottságokat kihasználva – a szakmai feladatok mellett rekreációs- és sportszolgáltatások is igénybe vehetőek lesznek. Őszre a létesítmény udvara is megújul: jelenleg a belső utakat és a parkolókat alakítják ki, ezt teljes parkosítás követi majd.

A létesítmény az Európai Unió és a magyar állam támogatásával 2,25 milliárd forintból, a „Komplex rehabilitáció Gárdonyban” című, TIOP-3.5.2-12/1-2013-0001 azonosítószámú, kiemelt állami beruházássá nyilvánított projekt keretében épül meg a Velencei-tó partján.

Fel