• Gárdony

Hírek

PALKÓ TIBOR és L. SIMON LÁSZLÓ: "Háromlábú lovat etető lány" könyvbemutató

2009.05.27. 22:21
Palkó Tibor – L. Simon László Háromlábú lovat etető lány Huszonegy rajz huszonegy rövid szöveg kíséretében: ezt rejti Palkó Tibor és L. Simon László közös kötete. Egy képzőművész ceruzanyomainak lehetséges olvasatát, egy történetté összeálló mozaikot. Vagy éppen egy darabjaira széteső történetet. Az elbeszélés helyét kitöltő képeket. Palkó Tibor képzőművész 1959-ben született Budapesten. Tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán végezte. Tagja a Block csoportnak és a MAMÜ Társaságnak, a Szent István Egyetem Alkalmazott Bölcsészeti Karának főiskolai tanára. Munkácsy-díjas. L. Simon László író, szerkesztő 1972-ben született Budapesten. Az ELTE magyar–történelem szakán végzett. A Magyar Írószövetség titkára. Legutóbbi, Japán hajtás című kötete 2008-ban jelent meg. József Attila-díjas. Magyar Műhely Kiadó, 2009 Keménytáblás, cérnafűzéses kötet, 2200 Ft

Artista-lovas-tenisz Sporttelep

2009.05.27.
Artista-lovas-tenisz Sporttelep 2483 Gárdony Géza fejedelem u.1. 30/690-8352, 70/307-9011, 70/289-6647 Póni- és lovas oktatás, teniszezési lehetőség két pályán, artista képzést, cirkuszi tábor

JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENY AZ AGÁRDI ÓVODA TORNATERMÉÉRT

2009.05.27. 10:42
Szeretettel meghívjuk Önt és kedves családját, barátait JÓTÉKONYSÁGI HANGVERSENYÜNKRE „Legyen a zene mindenkié!” (Kodály Zoltán) Helyszín: Gárdonyi Géza Művelődési Ház, Gárdony, Gárdonyi Géza u. 1. Időpont: 2009. június 6. szombat 18 óra „Sok kicsi sokra megy”

Testületi ülés

2009.05.22. 16:18
Gárdony Város Önkormányzat Képviselő-testülete 2009. május 26-án (kedden) 17.00 órakor testületi ülést tart a Városháza földszinti üléstermében, melyre tisztelettel meghívok minden kedves érdeklődőt. Tóth István polgármester

Májusfa-kitáncolás Agárdon, a Nádas étterem előtti parkolóban

2009.05.22. 12:09
2009. június 1-jén (Pünkösd hétfőn) 18 órakor. Közreműködik: a dinnyési Iglice népdalkör, az agárdi Kicsinyek Kórusa, zenél a Talalaj zenekar. Piknik, táncház, tánctanulás „Ha jösztök - lesztek, ha hoztok - esztek.” Mindenkit szeretettel várnak: a Gárdonyi-Agárdi Polgári Körök

Nyári táborok Gárdonyban (Gárdonyban, Agárdon, Dinnyésen)

2009.05.18. 14:25
Számos tartalmas szünidei időtöltést kínálnak kicsi és nagy gyerekeknek a Velencei-tó partján rendezett nyári napközis táborok. Azokról a tábori programokról, melyekről tudomásunk van, egy összefoglalót találnak az érdeklődők honlapunkon. kellemes szünidőt kívánunk!

„MÉDEK FÖLDJÉNEK TERMÉSZETE ÉS HAGYOMÁNYAI” tábor a Dinnyési Fertőn

2009.05.18. 12:24
„MÉDEK FÖLDJÉNEK TERMÉSZETE ÉS HAGYOMÁNYAI” tábor a Dinnyési Fertő déli részén, Elza majornál Július 10 – Augusztus 7. között heti váltásban kerül lebonyolításra. A Madárdal Alapítvány által szervezett, egyhetes, kalandos természetismereti és hagyományőrző nomád sátortábor programjai során a gyermekek a természettel, természetvédelemmel és hagyományokkal ismerkednek.10 éves kor alatti gyermekeket szülővel, az idősebbeket akár önállóan is szeretettel várják! A tábor várja szeretettel a kalandvágyó, bátor kicsiket és nagyokat. Szervező: Madárdal Alapítvány További információ és jelentkezés: Fenyvesi László, Dinnyés, 30/663-46-30, medmadardal@gmail.com.

Focitábor az agárdi Parkerdőben – UFC Gárdony

2009.05.18. 12:04
Június 22-tõl 29-ig (hétfőtől péntekig): az ovis korosztálytól a negyedik osztályos korosztályoknak. Június 29- július 3-7. a felsősöknek. Érd.: Céczei János, 06/30/911-2424.

CIRKUSZI TÁBOR Fábry Pál artista és zsonglőr előadóművésszel több korcsoportnak

2009.05.18. 11:26
CIRKUSZI TÁBOR Fábry Pál artista és zsonglőr előadóművésszel Gárdonyban, a Velencei-tónál. Ismerkedés a zsonglőr-, kötéltáncos-, akrobatikus- és lovas mutatványokkal és varázslatos cirkuszi fortélyokkal. A változatos és rendkívül érdekes programban lesz gólyalábazás, hengeren egyensúlyozás, kötéltáncolás (nem a magasban!), pónilovas mutatványozás, bűvészkedés és sok más érdekesség, ami a gyerekek testét edzi és szellemét pallérozza. Napi háromszori étkezést biztosítunk, meleg ebéddel. Turnusok: Június 29-július 3.: felsősöknek Július 6-10.: 3-4-5. osztályosoknak Július 27-31.: kicsiknek Augusztusban jelentkezés szerint. További információ és jelentkezés: 70 411 53 33, zsongobarka@gmail.com, www.zsongobarka.extra.hu

Mesélő Varázsfuvola zenei napközistábor 5-8 éveseknek

2009.05.18. 11:24
Zenés játszótáborba várjuk a Fülemüle zenei foglalkozásra járó gyerekeinket és minden érdeklődő, zenére fogékony, 5-8 év közötti gyermeket július 4- július 10. között Agárdra, a Velencei - tóho. Játékos ismerkedés Mozart Varázsfuvola c. operájával, hangszerkészítés, kreatív kézműveskedés, örömzenélés, drámajáték. A program hétfőtől péntekig, 9-13.00 óra között zajlik, tízórait és meleg ebédet biztosítunk. A Fülemüle foglalkozássorozatról bővebben a www.zsongobarka.extra.hu honlapon olvasható. Várjuk az érdeklődők jelentkezését. Jelentkezés és további információ: 70 411 53 33, zsongobarka@gmail.com, www.zsongobarka.extra.hu Táborvezetők: Dudás Márta és Vörös Villő zenepedagógusok.

Tollacska Indián napközistábor 5-8 éveseknek

2009.05.18. 11:18
Az Évkerék "összművészteti" foglalkozássorozatra járó gyerekeinket és más érdeklődő, kalandvágyó, 5-8 év közötti gyermeket várunk szeretettel június 29 - július 3. között az INDIÁN táborba Agárdra, a Velencei-tóhoz. A program hétfőtől péntekig, 9 órától 13.00 óráig tart, tízórait és meleg ebédet biztosítunk. Az Évkerék foglalkozássorozatról ismertető a honlapunkon olvasható. A táborról bővebb tájékoztatás és jelentkezés: 70 411 53 33, zsongobarka@gmail.com, www.zsongobarka.extra.hu Várjuk az érdeklődők jelentkezését. Táborvezető pedagógusok: Hankovszky Dóra és Torda Molnár Enikő

Bodza-túra madárlessel a Dinnyési Fertőnél

2009.05.18. 10:16
A Művelődési Ház kirándulást szervez május 23-án a Dinnyési Fertőre. A találkozó 9 órakor lesz a dinnyési vasútállomáson, várható érkezés ebédtájban. A túra vezetői Becse Ildikó és Sóspataki Ferenc lesznek. Jelentkezni Becse Ildikónál lehet naponta 15 óra után a 06-30/64-777-26-os számon. Kosarat, metszőollót, és távcsövet - ha van - mindenki hozzon magával.

Kiállítás megnyitó

2009.05.18. 09:58
A Velencei-tavi Turisztikai Egyesület és a Gárdonyi Ipartestület tisztelettel meghívja Önt és barátait Büki Zsuzsanna, Szentes Ottokár, Revák István, Pinke Miklós, Acsa Szücs Imre kiállítására. Megnyitja: Tóth István, Gárdony város polgármestere. 2009. május 29-én, 18 órakor, az egyesület galériájában (Gárdony, Posta u. 8., az Ipartestület épületében). A kiállított képek a helyszínen kedvezményesen megvásárolhatók. Megtekinthető: június 30-ig, hétfő kivételével naponta 15-17 óráig, előzetes telefonos egyeztetés alapján: 20 923 07 33.

HAZAJÁRÓ – A falusi turizmus hétvégéje

2009.05.18. 09:46
2009. június 12-14. Csatlakozzon Ön is a Hazajáró hétvége kezdeményezéshez annak érdekében, hogy minél többen ismerjék meg településének szépségét és gazdag turisztikai kínálatát. A programhoz való csatlakozással lehetősége nyílik vendégforgalmának, illetve az Ön által kínált szolgáltatások ismertségének növelésére. A részvétel feltétele, hogy a jelentkezők e három napban legalább 20 százalék kedvezménnyel kínálják termékeiket és szolgáltatásaikat – ugyanakkor a kedvezmény maximum értéke nincs meghatározva. A Hazajáró hétvége programhoz a 06-28-522-955 faxszámra vagy elektronikusan a hazajaro@hazajaro.hu e-mail címre, illetve postai úton a GIK Kft. H-2101 Gödöllő, Pf.: 61. címre 2009. május 29-ig elküldött kitöltött regisztrációs lappal csatlakozhat. Szolgáltatásairól jpg formátumú képek küldését a hazajaro@hazajaro.hu e-mail címre lehet küldeni. A regisztrált szolgáltatók, szolgáltatások a www.hazajaro.hu portálon folyamatosan megjelennek. A Hazajáró hétvége programhoz csatlakozzon Ön is! A programról bővebb felvilágosítást a www.umvp.eu, honlapon, illetve a Velencei-tó Térségfejlesztő Egyesület munkaszervezeténél, az alábbi telefonszámon kaphat vagy elküldheti kitöltött adatlapját a munkaszervezet címére (2481, Velence, Balatoni út 65.): Stadler Klára munkaszervezet vezető: 06-30-738-5234 Heiden Andrea projektmenedzser: 06-30-738-5280
Fel