• Gárdony

Hírek

Gárdonyikum

2009.09.21. 08:38
A helyi különlegességekre érzékenyeknek ajánljuk Éger László “Polgár úr életei - igaz történetek az élet nevű kalitkából” című írásának CD változatát. A hangos változat megvalósításában közreműködött Kelemen István színművész és Ráduly Csaba zongorán. Aki bír a fent említett érzékenységgel, megrendelheti az ízléses kivitelű CD-t - mely 1500 forintba kerül - a kelemenistvan1@citromail.hu e-mail címen vagy a 30-9324793-as telefonon.

Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ alapkő letétele

2009.09.15. 09:21
2009. szeptember 23-án szerdán 10.00 órakor kerül sor a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ alapkő letételére. A Közép – Dunántúli Operatív Program keretében meghirdetett turisztikai vonzerők integrált fejlesztésére kiírt pályázaton Gárdony 306 millió forint támogatást nyert el. A program keretében a dinnyési városrészen jövő nyárra elkészül a Dinnyési Templomkert Hagyományőrző Turisztikai Központ, melyben egy kapuépület, egy rendezvényközpont és a Velencei-tó környékének legnagyobb szabadtéri színpada épül meg. Továbbá a fejlesztés részeként felújítják az Agárdi Gyógy- és Termálfürdő közelében, a Gárdonyi Géza Emlékház és a Szent Anna kápolna között álló, agárdi Magtár öreg épületét, melyben a Velencei-tavi galéria és alkotóház kap helyet. A fejlesztés eredményeként itt is egy hagyományos értékeket őrző és új értékeket teremtő kulturális központ alakul ki. Az agárdi Chernel István Madárvárta is teljes felújításra kerül, illetve kiépül a Gárdony város előbb felsorolt turisztikai látványosságait láncra fűző Madárdal Tanösvény. A fejlesztések következtében Gárdony új attrakciókkal várja majd a turistákat a következő turisztikai főszezonban.

Önkormányzati hírek

2009.09.14. 10:36
Tisztelt Gárdonyi Polgárok! A nyári főszezont követő csodálatos kora őszi napok sok örömöt és eseményt tartogatnak számunkra. A kivitelezésre kiírt eredményes közbeszerzési eljárás utáni szerződéskötéseket követően megkezdődtek az előkészületi munkák Dinnyésen a Templomkertben, Agárdon a Magtárnál és a Madárvártánál. Külön öröm számomra, hogy a Dinnyési Hagyományőrző Központ és a Magtárból születő Galéria és Alkotóház felépítését helyi vállalkozók összefogójaként a MAVA KFT nyerte el. A Chernel István Madárvárta felújítását a HARKON ZRT végzi. A következő szezonra elkészülő épületek tovább növelik turisztikai vonzerőink számát és minőségét. Azonban nemcsak a turizmus lehetőségeit szolgálják ezek a fejlesztések. A Hagyományőrző Központ főépülete dinnyési helyi rendezvények – városrészi ünnepségek, lakodalmak, nagyobb családi ünnepek - nyári táborok és pazar szabadtéri színpada révén városi kulturális rendezvények helyszíne is lesz. A megújuló Magtár nyitott lesz városunk civilszervezetei és ifjúsága számára is. Jól haladnak a gárdonyi Ady Endre utca építési munkálatai. Sok bosszúságot és gondot okoz az egyéb vonalas közművek – áram, víz, szennyvíz – évtizedek óta felhalmozott összevisszasága. Jelentős összegeket emészt fel ezek kiváltása. Egy-egy közterületre ültetett fa kivágása, az autósbejárók időszakos hiánya is borzolja a kedélyeket. Még egy kis türelmet kérek mindenkitől! Az ősz második felében együttes faültetésre hívom az utca lakóit! Munkatársaim örömmel újságolták a minap, hogy a Vörösmarty utca felújítására is nyertünk közel 20 millió forintot. További 30 millió forint körüli összeget hozzá kell tennünk a kivitelezési költségekhez. Várhatóan még ebben az évben ez az utca is elkészül. A Képviselő-testület egyöntetű támogatásával döntően uniós pályázati forrásból szeretnénk felújítani az agárdi Alkotmány utcát. A várható költség 145 millió forint, melynek 70 %-át nyerhetjük el. EU-s pályázaton csak főgyűjtő utak rekonstrukciójával lehet részt venni. Szigorú szabályok szerinti forgalmi adatokat, rendőrségi jelentéseket és a buszos közlekedés főbb mutatóit kell mellékelnünk a minden részletében – felszíni vízelvezetés, járda, útszélesség, stb. – alaposan kidolgozott tervekhez. A Jókai utca melletti térköves sétányt a kis pihenőpaddal együtt birtokba vették az arra járók. Turizmusunk szervezettségének növelésére szolgáló TDM – Turisztikai Desztinációs Menedzsment – pályázatunkat szeptember elején nyújtottuk be. Reményeink szerint decemberben 50 millió forintot nyerünk, s a 8 millió forintos önrésszel kiegészülve jelentős keret áll majd az új szervezet rendelkezésére. A TDM szervezet elnökévé Vértes Tibort, a világhírű agárdi Pálinkaház vezetőjét választotta a tagság. Egyesületünkben jelenleg 43 helyi szervezet – szállodák, panziók, éttermek, stb. – képviselteti magát. Az Önkormányzat és a helyi szolgáltatók példás összefogásáról van szó, amit minden tagunknak nagy tisztelettel köszönök. Szervezetünkhöz való csatlakozását jelentette be Pákozd Önkormányzata és Pusztaszabolcs is érdeklődik. Várhatóan október 23-án kis ünnepség keretében átadjuk a jelentős helyi összefogás eredményeként megvalósuló óvodai tornatermet Agárdon. Reményeink szerint nemcsak az óvodások, hanem sok-sok sportolni vágyó felnőtt társunk örömére is. Tóth István polgármester

Óvodai tantestületi nyitónap és kompetencia pályázat

2009.08.28. 17:09
Augusztus 26-án tantestületi nyitónapra került sor az óvodában. Az egész napos foglalkozás fő vonalát az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében elnyert közel 28 milliós forint pályázati támogatáshoz tartozó kompetencia program képezte. A megnyitót Gartfainé Mérő Ilona óvodavezető és Tóth István polgármester tartotta, a nevelő testület érdekes szakmai napon vehetett részt. Bővebb információ: http://postautcaiovi.extra.hu/?p=183

Velencei-tó a Szigeten !

2009.08.15. 09:12
A Velencei-Tó Térségfejlesztő Egyesület küldetésének tartja, hogy minden lehetőséget megragadjon a Velencei-tó idegenforgalmi népszerűsítésére. Így most a Hungaroringfest után a Szigeten a LEADER utcában mutatja be a 9 település kulturális, történelmi hagyományait, a Velencei borvidéket. Emellett kérdőíves lekérdezést folytatunk a velencei borok ismertségéről.

Fenyvesi László, a Dinnyési Fertő őre, tanítója, szolgálója, szerelmese

2009.08.05. 12:12
Aki vonattal utazik a Velencei-tó mentén, s a tavat elhagyva, Dinnyés állomásnál kinéz balra az ablakon, összefüggő nádast lát. Ha ágaskodik, fölröppenő madarakat is észrevehet. Jól sejti, a nádas védett birodalmat rejt, ritka vízimadarak tanyáját, a Dinnyési Fertőt (régi nevén Förtő). S egy embert, aki ott él rétek és vizek, nádasok és madarak, ezüstgulyája és birkanyája szerelmetes fogságában. Családjával, feleségével, hat gyermekével. Örökös szolgálatban és végtelen szabadságban... (Forrás: Nők Lapja Cafe)

A Velencei-tó Tündére szépségverseny győztesei

2009.08.05. 10:42
Hétvégén lezajlott a Bridgetb modellügynökség által szervezett Velencei-tó Tündére szépségverseny. A hölgyek 11 táj különböző népviseletét mutatták be a gárdonyi Sport Beach strandon, melyet a zsűri külön értékelt. A népviseleti ruhát követte az utcai, majd a fürdőruhás felvonulás. A lányok egész nap készültek a délutáni versenyre. Kora reggeltől már színpadi mozgás oktatáson vettek részt, melyet Tihanyi Kitti tartott. Az időjárás is nekünk kedvezett -mondta Buda Brigitta a rendezvény szervezője-, hiszen rengeteg strandoló jött szurkolni a lányoknak. A helyezések: A Velencei-tó Tündére: 2009 Gosztola Edina 17 éves I. Udvarhölgy: Molnár Ivett II. Udvarhögy: Mészáros Mercédesz

XIV. Country Fesztivál Gárdony

2009.07.20. 16:05
A Gárdonyi Country Fesztivál immáron 14. éve kerül megrendezésre. Nem véletlenül, hiszen a rendezvény látogatottsága töretlen, s egyre pozitívabb visszajelzéseket tudhat magáénak, s így a térség egyik meghatározó nyári zenei eseményévé vált.

Véget ért a II. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál

2009.05.04. 11:17
Véget ért a II. Velencei-tavi Hal-, Vad-, Bor- és Pálinkafesztivál Agárdon. Tízezres tömeg látogatott el a Velencei-tó partjára a négynapos fesztivál idején. Az színes program kavalkádból bőven lehetett válogatni, ki-ki érdeklődésének megfelelően tölthette a kellemes tavaszi napokat Agárdon. Élménybeszámolók, cikkek az egyes eseményekről a fesztivál saját honlapján olvashatók. Érdemes rákattintani a www.velenceitofeszt.extra.hu oldalra! Jövőre a III. jön, mindenkit visszavárunk!
Fel