• Gárdony

A Gárdonyi Rendőrkapitányság kerékpáros közlekedési ajánlása

2012.11.12. 08:57
Az utóbbi időben településünkön megnövekedett a kerékpárosokat érintő balesetek száma. Mi az oka ezeknek? Mit tehetnek a balesetek megelőzése érdekében a kerékpárosok?

A gépjárművek üzemeltetésének emelkedő költségei, a célszerűség és a folyamatosan bővülő kerékpár utak miatt egyre több ember használja a kerékpárját közlekedési eszközként is. A tapasztalatok szerint a kerékpárosok, elsősorban a településen félnek az autók között kerekezni, nem érzik magukat biztonságban.

Érdekes tapasztalat azonban a baleseti statisztikákat megvizsgálva, hogy a belterületi kerékpáros balesetek legnagyobb része éppen az önálló kerékpárutakon, gyalog-kerékpárutakon vagy éppenséggel járdán közlekedő kerékpárosok kárára történt, amikor keresztező úton akartak átkelni. Ezek a balesetek szinte kivétel nélkül figyelmetlenségből, a kerékpáros közlekedési szabályok hiányos ismeretéből, illetve azok be nem tartásából következnek be. 

A közúti közlekedési szabályok változtatásával nagy hangsúlyt kapott a kerékpárosok védelme, ezért érdemes megismerni, átismételni néhány fontos szabályt a biztonságunk és a közlekedésben részt vevő partnereink biztonsága érdekében. 

A szabályok szerint kerékpárral elsődlegesen kerékpárúton, kerékpársávon szabad közlekedni, amennyiben ilyen nincsen kialakítva lakott területen belül, ahol az úttest alkalmatlan a kerékpáros közlekedésre a járdán is szabad közlekedni a gyalogosok zavarása nélkül legfeljebb 10 km/h sebességgel. Sajnálatos, hogy a már kiépített kerékpárutat nem mindenki veszi igénybe, hanem az úttesten kerekeznek akadályozva a forgalmat, sokszor egymás mellett haladva, kitéve magukat egy esetleges balesetnek. Kerékpárral az útpadkán, az úttesten és a járdán is csak egy sorban szabad haladni. 

A kétkerekű kerékpáron 16. életévét betöltött személy szállíthat 10 évnél nem idősebb, a kerékpárt nem hajtó utast a kerékpár pótülésén. Lakott területen kívül, ahol a gépjárművek már nagyobb, emelt sebességgel közlekednek, a kerékpárosok védelme érdekében főútvonalról balra bekanyarodni vagy megfordulni nem szabad, ezért a kerékpárosnak a kerékpárról le kell szállnia és azt tolva – a gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályok szerint – kell az úttesten áthaladnia. 

Fontos változás, hogy a kerékpárral éjszaka és korlátozott látási viszonyok között abban az esetben szabad közlekedni, ha a kerékpáron vagy a kerékpároson – tehát ruházaton, testrészen is lehet - előre fehér-, hátrafelé piros színű, folyamatos vagy villogó fényt adó lámpát és fényvisszaverőt helyeztek el.

A láthatósági mellény lakott területen kívül éjszaka és korlátozott látási viszonyok között kötelező, de mindenkori használata ajánlott minden korosztály részére a védőfelszerelésekkel – fejvédő-sisak, könyökvédő, térdvédő – együtt. Megszokott látvány, hogy a kerékpározó kutyát sétáltat, ami nem csak, hogy nagyon baleset veszélyes, hanem tilos is. Újdonság a nyitott kerékpársáv  – amely a kerékpárosok közlekedésére kijelölt sáv – az úttesten felfestett fehér színű szaggatott vonal és kerékpárt mutató burkolati jel is jelzi. 

A nyitott kerékpársávot más járművek irányváltoztatáskor vehetik igénybe, az erre vonatkozó szabályok betartásával. Jobbra kanyarodásnál például minden járműnek a nyitott kerékpársávot kell igénybe vennie, a kerékpárforgalom akadályozása nélkül. A kerékpáros, pedig balra kanyarodásra felkészülés céljából elhagyhatja a nyitott kerékpársávot. 

Enyhültek az egyirányú utcák ellenkező irányú használatának feltételei - amit sajnos sokan félreértenek. Lényegi változást nem hozott az új KRESZ, mert a főszabály szerint az egyirányú utcába szemből továbbra sem lehet kerékpárral behajtani, kivéve, ha azt tábla külön jelzi.  

Bár enyhült a szabályozás, de azért lévén a kerékpár jármű, kerüljük annak ittas vezetését! Végezetül ne feledjük, hogy a kerékpáron sokkal sérülékenyebbek vagyunk.  

Balesetmentes közlekedést kíván a Gárdonyi Rendőrkapitányság!

Fel