Ars Sacra Fesztivál Gárdonyban
Az Ars Sacra Fesztivál keretén belül, az Európai Örökségnapokkal együttműködve minden év szeptemberének harmadik szombatján megrendezésre kerül a Nyitott Templomok Napja. Így volt ez idén is, melyhez csatlakozott a Gárdonyi Református Egyházközség is. Szeptember 17 – én 16.00 órai kezdettel a templom megnyitotta kapuit és az egyházközség tagjai színes programokkal és előadásokkal várták az érdeklődő látogatókat.A program mottója a Bibliából kiragadott idézet lett:
„ Íme az ajtó előtt állok és zörgetek…”
( Jelenések 3, 20 )
Ezzel a mondattal a szervezők úgy gondolták, hogy mindenkit, hívőket és nem hívőket, kicsiket és nagyokat, fiatalokat és időseket egyaránt sok szeretettel invitálnak, hiszen mindenki előtt nyitva áll az ajtó, csak rajtunk múlik, hogy be szeretnénk – e menni rajta és élünk – e a lehetőséggel, amit az Úr felajánlott számunkra. A mai rohanó világban nincs sok időnk, főleg egymásra. Pedig néha elég egy – egy mosoly, kedves szó, vagy csak hogy meghallgassuk embertársunkat.
A program szervezői odafigyeltek arra is, hogy minden korosztály képviselői jól érezzék magukat.
A „ fiatalabb” korosztály jókedvéről a Vidám Segítők Alapítvány tagjai gondoskodtak. Három kedves kis bohóc, tanító jellegű történeteikkel, mosolyukkal igazán széppé varázsolták a kicsik délutánját. A gyereksereg persze nagyon örült az arcfestésnek és a lufihajtogatásnak is, anno Noé bárkáján sem lehetett kevesebb állat, igaz nem lufiból.

