• Gárdony

2015. március 15. Nemzeti ünnep Gárdonyban

2015.03.12. 08:20
A 1848-49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére rendezett ünnepség 2015. március 14-én 17.30 h-kor kezdődik Gárdonyban, a római katolikus templom előtti téren, a 48-asok kopjafájánál. A program előtt 17.20 h-tól gyülekezünk a Hősök parkjában, majd a Grand Lovasudvar hagyományőrző lovashuszárjainak bevonulása után Kossuth nótákat énekelünk együtt. Ünnepi beszédet mond Tóth István polgármester úr, ezután veszi kezdetét a koszorúzás.

Az ünnepségen közreműködik Oláh János előadóművész, az Alborada Vegyeskar, a Gárdonyi Református Női Kórus, valamint György László és a Grand Lovasudvar hagyományőrző  huszárjai. 
A program 18 órakor a Nemzedékek Házában folytatódik. A nagyváradi Kiss Stúdió Színház Fényes ég alatt c. ünnepi műsorát láthatjuk, melyet az 1848-49-es magyar szabadságharc emlékére állított össze az Erdélyből érkező színi társulat.
2015. március 15-én, vasárnap  Gárdony is egyike lesz annak a több száz településnek, ahol egyszerre szavalják el a Nemzeti dalt 15 órakor, a települések Kossuth vagy Petőfi utcáiban. Városunk a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala felhíváshoz csatlakozott: "Élőlánc az 1848-49-es szabadságharc hőseinek emlékére". Várunk mindenkit Gárdonyban 15-én 15 órára a Kossuth-Táncsics u. sarokra, Agárdon a Petőfi utcába, a Gárdonyi szoborhoz. 167 évvel ezelőtt ebben az időpontban osztották ki a Nemzeti Múzeum kertjében összegyűlt tömegnek a 12 pontot, és ekkor vált ismertté a szabadságharc himnusza, Petőfi verse. A rendezvényről tudósítás, fotó, videofelvétel készül, melyet a Nemzeti Rendezvényszervező hivatal részére fogunk megküldeni.
Emlékezzünk együtt!
 
Fel