• Gárdony

Több százan dolgoztak a város szépítéséért

2007.04.05. 10:25
Leginkább a “példa nélküli siker” kifejezéssel illethetnénk a hétvégi megmozdulást, hiszen nem volt még az önkormányzatiság 16 esztendejében hasonló méretű összefogás.

Pénteken és szombaton több mint 300 polgártársunk ragadott ásót, kapát, gereblyét, lapátot vagy metszőollót, hogy a két keze munkájával, hozzáértésével segítse az intézmények és a kiválasztott közterületek szépítését. Választék volt bőven: az iskolák, óvodák udvaraitól a templomkertig, a kemény fizikai munkát jelentő földlapátolástól a finomabb mozdulatokat igénylő növényültetésig mindenki találhatott kedvére való helyszínt és elfoglaltságot. A Jókai utcai városrész lakói a Csók István teret tették rendbe, de népes csapat dolgozott a városháza környékén és a 7-es út agárdi szakaszán is.
Az eredmény pedig látványos: több száz cserje, fák és virágok díszítik a közterületeket, megszépültek az intézményudvarok, itt-ott már a füvet is sikerült levágni. Különösen fontos mindez azért, mert a közbeszerzési eljárás lezárultáig csak a közmunkások csapatára számíthatunk a parkfenntartásban, s a most létrehozott érték forintban sem elhanyagolható.
Ám a legnagyobb dolog az összetartozás, a közös munka élménye volt, hogy felelősséget érzünk és tenni is képesek vagyunk a településünkért. Jó volt látni, hogy együtt tudtunk dolgozni nemre, korra, fizikai állapotra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül – egy közös célért. Bizonyára másként fogjuk nézni az általunk elültetett növényeket, kitakarított parkokat, felásott virágágyásokat, talán másként fogjuk nézni az egész várost. Másként ítéljük meg a kitördelt fákat, kitépett virágokat, eldobott szemetet. Mert ez a város a miénk, mindannyiunké, s remélhetőleg egyre többen lesznek, akik áldozatot hozni is hajlandók érte.
Köszönet illet minden résztvevőt, külön köszönet Lukács Zoltánnak és a Velencetours Kft-nek, akik a növényeket ingyenesen biztosították az akcióhoz.


Klausz Gábor

Fel