• Gárdony

Házunk védelmében

2013.05.23. 11:38
 Az emberek szubjektív biztonságérzetét alapvetően befolyásolja, hogy biztonságban érzik-e lakásukat, házukat, és biztonságban érzik-e magukat a közterületeken.

 A betöréses lopás bűncselekmény nemcsak anyagilag érinti az áldozatot érzékenyen, hanem lelkileg is, hiszen ilyenkor egy vadidegen hatol be a magánszférájukba, és elviszi azokat a tárgyakat is, amelyekhez szoros érzelmi szálak fűznek.  Ha azonban felhasználjuk a mechanikus és elektronikus vagyonvédelmi védelmi lehetőségek széles tárházát, és néhány egyszerű magatartási szabályt betartunk, jó eséllyel megvédhetjük vagyonunkat.
 
A BETÖRŐ 5 PERC UTÁN FELADJA!
 
Felmérések szerint egy betörő 5 percig kockáztatja a lebukást. Ha olyan védelmi rendszert lát, ami ennél hosszabb ideig feltartóztatja, nem kockáztatja meg, hogy lebukjon, inkább odébb áll.
 
Külső védelem
 
Az udvaron ne legyen túl sok bokor, ami lehetőséget ad elbújni az elkövetőnek. Ne legyen szem előtt létra és egyéb olyan tárgy, amely segítségével a felső szinten levő erkélyekhez, ablakokhoz fel lehet mászni. Mozgásérzékelő lámpával világítsa meg a bejáratokat, és helyezzen el biztonsági kamerát! A kertkapunál helyezzen el videotelefonos csengőt, így látja is, ki csenget! A kapu, a bejárati ajtó, garázsajtó akkor is legyen zárva, ha otthon tartózkodik. Társasházaknál fontos, hogy a lépcsőház ajtaja mindig zárva legyen, és a lakók ne engedjenek be idegent.
 
A nyílászárók
 
A családi házak esetében legveszélyeztetettebb helyek a nyílászárók: a bejárati ajtó, de leginkább a hátsó ajtók, az ablakok, az erkélyajtók. A társasházakban a bejárati ajtó a támadható pont.Biztonságunk érdekében célszerű,  mechanikai védelemmel (rács, fémredőny) ellátni minden olyan nyílást, amelyen egy vékonyabb testalkatú ember átfér. A bejárati ajtó erős (fém vagy keményfa) anyagból készüljön, több ponton záródjon, vagy több zárral. A zsanérok erősek legyenek, fontos a kiemelés elleni védelem és a megfelelő zár is elengedhetetlen. Ma már korszerű, fúrásálló, saválló, zártörés ellen védett zárak kaphatóak. A mellékajtók védelme legalább ilyen fontos: ezeknek is szilárd anyagból, megfelelő zárral kell készülnie. Az ablakok és erkélyajtók védelme is fontos: léteznek kulccsal is zárható ablakzárak. Az üveg betörését megelőzhetjük biztonsági fóliával. Fontos, ha elmegyünk otthonról, ne hagyjuk bukóra az ablakot, mert a betörők így könnyűszerrel kinyitják azt. A pinceablakokat ráccsal érdemes védeni. A nyílászárókat elektronikus védelemmel is el lehet látni: léteznek egészen egyszerű, elemmel működő nyitásérzékelők ajtókhoz és ablakokhoz egyaránt. A besurranás ellen hatékony az elektronikus ajtóék, mely nyitásra éles hanggal jelez.

Belső védelem
 
A korszerű mechanikus védelmet kiegészíti az  elektronikus védelem. Míg a hívatlan látogató szorgosan keresi a zárak kinyitásának módját, fontos, hogy a külvilág, és/vagy a távfelügyeleti szolgálat tudomására jusson, hogy valaki jogtalanul akar behatolni a házba. A riasztó rendszerek választéka széleskörű, a házilag is szerelhető olcsó rendszerektől kezdve a profi rendszerekig bármi kapható, az árak is széles skálán mozognak. A legegyszerűbb védelem is jól jöhet, ha a betörőt megzavarja. A riasztók lehetnek helyi hanghatással működőek, és /vagy jelezhetnek a mobiltelefonunkra vagy vagyonvédelmi cégek riasztó és vonuló szolgálatához lehetnek bekötve.  A riasztórendszerek mozgásérzékelővel, nyitásérzékelőkkel, tűz és –füstérzékelőkkel rendelkezhetnek, attól függően, milyen szintű védelmet szeretne a lakástulajdonos.
 
Értékeink védelme
 
Ha készpénzt, ékszert egyéb értéket tart otthon, érdemes a falhoz vagy nehéz bútorhoz rögzített széfbe tenni azokat. A betörők leginkább a készpénzt és az ékszereket viszik el, érdemes tehát ezeket jól elzárni. Ügyeljünk a gépkocsi indítókulcsára is: előfordult már, hogy nem csak a lakásból tűntek el az értékek, hanem a szem előtt levő indítókulccsal az autó is. A legjobb mechanikai és elektronikus védelem is kevés, ha nem tartják be az alapvető biztonsági magatartási szabályokat.
 
• Zárja be a nyílászárókat akkor is, ha csak rövid időre megy el otthonról.
 
• Ha elvesztette a kulcsát, haladéktalanul cseréltessen zárat a lakásajtón.
 
• Ha csak rövid időre is elhagyja a lakást vagy házat, kulccsal zárja be az ajtót!
 
• Soha ne hagyja a kulcsot egy „jól bevált kinti rejtekhelyen” – a betörők ezeket nagyon jól ismerik.
 
• Ne hagyjon kulcsot belül sem olyan bejárati ajtó zárjában, amelynek üveges része is van.
 
• Vigyázat! A bukóra hagyott ablakokat a betörők nagyon könnyen kinyitják!
 
• Ha csengetnek, ne nyisson ajtót meggondolatlanul, idegenekkel szemben fontos az egészséges bizalmatlanság! Az ajtón legyen széles látószögű kitekintő optika és ajtólánc! A kémlelő ablakon nézzen ki, és idegennek ne nyisson ajtót, ha nagyon szükséges, csak a biztonsági ajtólánccal nyissa ki résnyire az ajtót!
 
Szomszédok segítsége
 
A biztonságos lakókörnyezet fontos eleme, hogy a szomszédok kölcsönösen segítsék egymást. A Szomszédok Egymásért Mozgalom (SZEM) olyan társadalmi bűnmegelőzési program, melynek célja a lakóközösségekben előforduló bűncselekmények megelőzése, a biztonságosabb életkörülmények kialakítása. A mozgalom biztonságot nyújt nemcsak az otthonlevőknek, hanem annak a családnak, egyénnek is,  aki elutazik, elhagyja hosszabb-rövidebb időre otthonát. Amennyiben a körültekintő viselkedés, a megtett óvintézkedések ellenére mégis bűncselekmény sértettjévé válna, kérjük, hogy tegyen haladéktalanul bejelentést az ingyenesen hívható  107-es vagy a  112-es segélyhívó telefonszámon. A rendőrök kiérkezéséig a helyszínt ne hagyja el, azt a sikeres nyomrögzítés érdekében ne változtassa meg!
 
Gárdonyi Rendőrkapitányság
Fel