• Gárdony

Új gyalogos aluljáró Gárdonyban

2011.06.09. 19:48
Egy hosszú ideje készülő beruházásnak, az új gárdonyi vasúti átjárónak a műszaki átadás-átvétele kezdődött meg június elején. A műszaki bejáráson láthattuk is a már elkészült „műtárgyat”.

Mondhatjuk, megelégedéssel szemléltük a jól megvilágított, barátságos sárga színűre festett, csúszásgátló padlóval és vakvezető sávval ellátott, két lifttel felszerelt létesítményt, amely a sínek és a tóparti út alatt is átvezet. Használatba vétele után innen lehet majd kimenni az utasoknak peronokra – a mostanihoz képest jókora kerülővel. P1020494.JPG

A Nemzeti Infrastruktúra Zrt. kérdésünkre úgy tájékoztatott, hogy az utasforgalom számára június 10-én nyitják meg az aluljárót, bár ezt műszaki illetékesek kétkedve fogadták. Mint emlékezetes, a közelmúltban ki nem fizetett alvállalkozók demonstráltak az állomáson: a NIF szerint ügyükben végleges megállapodás nem született.

Fel