Ezernyolcszáznegyvennyolcadik évben az Úristen letekintett a földre

A Kákics Együttes történelmi műsora két esztendeje született. Mint számos népzenei zenekar ők is fontosnak tartják a nemzeti hangvételű témák feldolgozását, azok tolmácsolását. Ezért láttak neki az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc történéseinek zenés műsorrá formálásához. A forradalom, a szabadságharc és az annak leverését követő időszakot végigkísérő előadást prózai betétek kísérik.

„Az anekdoták korabeli sajátos humorral átitatottak, csak úgy, mint az egyes dalok németcsúfoló szövegei.

„Megállj német majd megbánod,
Hogy a magyart mindig bántod.
Bőrödből csinálok dudát,
Azon fújom ezt a nótát.”

   A történelmi eseményeket hangulatában lekövető zenei előadás változatos. A reménykeltő 
bevezetőben megszólaló éneket csupán a dél-dunántúli hosszúfurulya, és a bőrduda kíséri, 
majd megszólal  Dél-alföld tekerőlantja és Moldva kobzája is. 

   Később bekapcsolódnak a vonós hangszerek csak úgy, mint a klarinét. Ekképpen idézzük meg a verbunkokkal a toborzás vidám hangulatát. A katonaélet szépségét bemutató, a férfivolthoz, hazafihoz méltó életérzést a feszes dallamok adják. Az ugrósdallamokra íródott humoros, néhol csipkelődő szövegek már-már feledtetik velünk a harcok komolyságát.

    Ám a lezárás visszazökkenti a hallgatóságot abba a drámai valóságba, ahova a történelmi 
események folytak és valójában torkollottak. A lecsengés szomorú, patetikus, de bizakodó, ahogy a székelyföldi, csíkszentdomonkosi dallam mondja:

„Ne félj Magyarország, Isten vigyázz Reád!
Ellenség kezébe nem adja határát.”

   Az e szavakkal záruló előadás reményt kelt, egy szebb holnapra ébredés reményét. Az oly sok történelmi mélypontot megért nemzet, mindig talpra állt, egymásra találva, egymást segítve, himnikus magasságba kiáltva.”