• Gárdony

Gárdonyi Géza születésének 155. évfordulóját ünnepeljük szombaton, az író szülőházánál, Agárdon

2018.08.01. 20:03
Szombaton, augusztus 4-én, a Gárdonyi Géza Emlékháznál az író 155. születésnapja tiszteletére, koszorúzással egybekötött ünnepséget tartunk 10 órától, az író szülőházánál, Agárdpusztán (Sigray u. 1.). Ezt követően, 11 órakor emlékmise lesz a Szent Anna kápolnában, ott, ahol Gárdonyi Gézát keresztelték. A Gárdonyi Géza Emlékházban a Mesés Gárdonyi c. múzeumpedagógiai foglalkozással, rendhagyó tárlatvezetésekkel, a Gárdonyi rönkvárban várvédő vitéz-képzővel, gyűrű és talizmán nemezeléssel várjuk a vendégeket a nap során. 

 
A délelőtt 10 órakor kezdődő ünnepségen a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai adnak műsort. Székely Áron 6. osztályos tanuló, a Ha meghalok című verset szavalja, Szabó Szidónia 5.osztályos tanuló az Annuska lelkem című verset szavalja, és Szoboszlai Fanni Júlia 6. osztályos tanuló a Gárdonyi Géza műve alapján Eger ostroma c. szimfonikus verset olvassa fel, amit Snekszer Károly írt.
Köszöntő beszédet mond Dr. Erdei Péterné alpolgármester asszony. Ünnepi beszédet mond Keller Péter úr, az író dédunokája.
 
A Szent Anna kápolnában 11 órakor kezdődik az emlékmise.
 
A Gárdonyi Géza Emlékházban délután kettőkor folytatódnak a születésnapi programok. 14.00-18.00 h között a foglalkoztató teremben A mesés Gárdonyi címmel zajlanak múzeumpedagógiai foglalkozások Varga Molnár Anna pedagógus vezetésével. Rendhagyó tárlatvezetések lesznek Csapó Botonddal, 14 órakor Gárdonyi humora, 15 órakor A szerelmes Gárdonyi, 16 órakor A polihisztor Gárdonyi címmel. A Gárdonyi rönkvár 11.00-18.00 h között várja a látogatókat, 13.00 h-tól gyűrű- és talizmánkészítés lesz Fekete Györgyné vezetésével. Hívunk, várunk mindenkit szeretettel!
 
Az ünnep már előző nap, augusztus 3-án, pénteken 18 órakor elkezdődik: Buváry Lívia színművésznő Gárdonyi kaszinó Dankó Pistával és Gárdonyi Gézával című önálló estjével, a Velencei-tavi Galériában.
Gárdonyi Géza Dankó Pistával közösen, számos gyönyörű népies műdalt, magyar nótát teremtett.
Az elfelejtett színmű legendás alakjai, versei, nótái szerepelnek a Péntek Esti Hangtárlat eheti, augusztus 3-ai estjének repertoárján: Cserebogár, sárga cserebogár; Írom a levelem Balogh Máriának, Hét országban nincsen olyan cimbalmos; Árva fűzfa belehajlik a vízbe; Darumadár gyere velem; Magányos fa - Buváry Lívia színművész előadásában, közreműködik: Hegedűs Valér zongorán. Az esten jelen lesz Gárdonyi Géza dédunokája, Keller Péter is.
 
 
 
Fel