• Gárdony

Gárdonyi Építész és Mérnökkör

2015.06.04. 14:25
Civil szervezetünk 2011. őszén alakult, eredetileg azzal a céllal, hogy elősegítsük tanácsainkkal és szaktudásunkkal azt, hogy a városunkban történő, környezetet erősen befolyásoló változások - építések, átalakítások, bontások, koncepciók stb., az itt élőknek és az ide látogatóknak tetsző látványt, megfelelő használhatóságot és főleg összhangot mutassanak, annak elkészítése után. Szolgálatainkat felajánlottuk városunk Önkormányzatának is, a kapcsolatunk azóta is jónak mondható és elfogadott.

Az eltelt évek alatt tevékenységünk kissé átformálódott és számunkra a fő csapásirány mára, Gárdony város nagyrészt régi értékeinek a felkutatása, bemutatása lett. Érték alatt épületeket, építményeket, köztereket, parkokat és műalkotásokat értünk.

 

Kutatómunkánk összefoglalása egy pályázat segítségével megjelentetett könyvben

olvasható, melynek címe:

Gárdony Város Helytörténeti Tára I. – Épített és zöldfelületi értékek (2013.)

Körünk tagjai:

Csordás Lajos újságíró,  Dr. Gecséné Tar Imola tájépítész mérnök,  Marczell Kolos statikusmérnök,  Szabó Zsolt építészmérnök

Elérhetőségünk:

gardonyiepiteszesmernokkor@gmail.com

Gárdonyi Építész és Mérnökkör – GÉM / Facebook

A helytörténeti kiadvány 2013. június 20-i  sajtótájékoztatóján, a Gárdonyi Géza Emlékházban. Balról jobbra: L. Simon László államtitkár, Szabó Zsolt (GÉM), Marczell Kolos (GÉM), Gecséné Tar Imola (GÉM), Csordás Lajos (GÉM), Tóth István polgármester

Fel